promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fucsovics szerint már a sorsolásnál eldőlt a sorsa Wimbledonban
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
„Bíztam magamban, és nagyon szerettem volna nyerni, de igazából el kell ismerni, nem volt esélyem” - fogalmazott Facebook-oldalán első felnőtt főtáblás wimbledoni mérkőzése után a magyar játékos, aki 7:5, 6:4, 6:2-re kapott ki luxemburgi ellenfelétől. „Pontosabban arra nem volt esélyem, hogy elvegyem a szerváját, mert amikor kicsit szorult a hurok, mindig elővett egy nagy adogatást. Most mondhatnám azt, hogy a sorsolás pillanatában eldőlt a sorsom, nem véletlen, hogy Müllerrel senki nem szeretett volna játszani. A százhuszonnyolcas mezőnyből száz embert biztosan legyőzött volna.”

A mérkőzés alakulásáról a 25 éves Fucsovics úgy vélekedett, ha kialakult egy-egy labdamenet, azokból többnyire ő került ki jobban, de kevésszer jutottak el odáig.

„Igazából Müllerrel jártam a legrosszabbul, mert kaphattam volna olyan versenyzőt, aki nem sokkal jobb tőle, mégis jobban a meccsemre irányult volna a figyelem, és azért bőven volt olyan teniszező a mezőnyben, akivel szemben győzelmi eséllyel lépnék pályára” - latolgatta az esélyeket a szabadkártyás magyar teniszező. „Azt azért nem lehet mondani, hogy szégyent vallottam, mert nem sokon múlott, hogy mondjuk enyém legyen az első szett, de amikor a harmadik játszmában másodszor is megbrékelt, akkor eldőlt a meccs. Nincs miért csüggedni, nagyon tetszett a wimbledoni fíling, szeretnék még a részese lenni.”

A világranglistán 109. Fucsovics kedden tér haza Magyarországra, és a jövő héten a braunschweigi salakpályás challengerversenyen indul. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás