promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nincs veszélyben az Európa-liga döntője
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az UEFA a honlapján kedd délelőtt a hétfő éjszakai manchesteri terrortámadásra reagálva adott ki közleményt, melyben az áll, hogy a szövetséget sokkolta a - jelenlegi adatok szerint - 22 halálos áldozatot követelő merénylet, egyúttal együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjainak, illetve a sérülteknek.

A svéd fővárosban sorra kerülő finálé egyik résztvevője éppen manchesteri csapat, a United, amely az Ajax Amsterdammal játszik.

„Jelenleg nincsen olyan hírszerzési információ, amely azt sugallná hogy az Európa Liga-döntő és az ahhoz kapcsolódó bármely esemény támadásnak lenne célpontja” - olvasható a közleményben.

Az UEFA hozzátette, hogy a svéd hatóságokkal hosszú ideje együttműködik az EL-finálé rendezésében, az áprilisi stockholmi merényletet követően pedig az eredeti biztonsági intézkedések mellé további szigorításokat vezettek be. A Friends Arénában 50 ezer nézőt várnak a meccsre.

A szövetség végezetül a szurkolók figyelmét hívta fel arra, hogy a beengedésnél csúszások várhatóak a fokozott ellenőrzések miatt, ezért kérik a nézőket, hogy a lehető legkorábban érkeznek meg a stadionhoz. (MTI; Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás