promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
U17: vereség a franciák ellen, lemaradunk a vb-ről
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Kimondhatjuk, hogy minden ellenénk volt szinte. A magyar kispadon mindössze négy játékos ült, mivel Majnovics, Csonka és a csapatkapitány Szoboszlai is eltiltott volt, akárcsak a szövetségi edző Szélesi Zoltán, akit Belvon Attila helyettesített.

Mindkét csapat nagy lendülettel kezdett, a magyarok már a saját térfelükön próbálták megzavarni ellenfelüket. Harcosan futballozott ugyan a magyar válogatott, de hátul több nagy hibát is elkövetett, ezek közül az első kettőt még "túlélte", azonban a 26. percben Gouiri révén már betaláltak a franciák (1-0), ez volt a támadó 9. gólja a tornán, amivel rekorder lett a korosztályos torna történetében. Öt perccel a 40 perces félidő vége előtt egyenlíthetett volna a magyar csapat, de Torvund a kapu torkában hibázott. A szünet előtti utolsó pillanatban még Ásványinak kellett bravúrt bemutatnia.

A fordulást követően a franciák játékában volt több fantázia, igaz, a magyarok becsülettel hajtottak az egyenlítésért. A Kékek kis híján növelték előnyüket, de előbb a játékvezető vett el tőlük egy gólt - Ásványival szemben szabálytalankodtak a szögletnél -, majd a felső léc mentette meg a magyarokat.

hunfr5hely2
A magyarok játékában már nem volt ötlet, felívelésekkel próbálkoztak, a fizikailag jóval erősebb francia védők pedig könnyedén elnyomták a támadókat.
 
Az utolsó perceket nagyon megnyomta a magyar válogatott, de nem tudott komoly helyzetig eljutni, így az eredmény nem változott. Jó lett volna látni, mit tud kihozni magából a válogatott teljes csapattal.

Az Eb-ről az első öt helyezett vehet részt az októberi világbajnokságon Indiában, mi erről lemaradunk. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás