promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Norvégiát kell legyőznünk az Eb pótselejtezőn
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Mivel a sorsoláson kiemeltek voltunk, így a nagy neveket elkerülhettük, mint Ukrajna, Svédország, és Bosznia-Hercegovina. Ugyebár velük együtt voltunk kiemeltek a mostani sorsoláson. El tudtunk volna képzelni a Norvégoknál kedvezőbb ellenfelet is, de itt talán egy kedvező ellenfél volt, és az Szlovénia, de itt senkit sem lehet lenézni. Egyetlen szerencsénk, hogy idegenben kezdhetjük, és itthon fejezhetjük be a pótselejtezőt. Ennek már csak egy hátránya lehet, ha az UEFA úgy dönt, most hajtja be azt a bizonyos elmaradt zártkapus mérkőzést.

Az összecsapásokat november 12–14. (csütörtök és szombat) és 15–17. (vasárnap és kedd) között rendezik klasszikus oda-vissza vágós rendszerben. Akit a mai sorsoláson elsőnek húztak, az otthon kezd – ez azt jelenti, hogy a kiemelt csapatnak nincs meg az az előnye, hogy a visszavágót hazai pályán játszhassa. Továbbra is az idegenben lőtt gól számít, tehát ha a két mérkőzésen azonos számú gólt lőnek a felek, és nem dől el a meccs ezután sem, akkor hosszabbítás és tizenegyes párbaj következik.

tabella
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás