promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Európa-liga: egy kieső, két továbbjutó
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Sutjeska Niksic (montenegrói) - Debreceni VSC 2-0

Összesítésben: 2-3 (A Debrecen jutott tovább)

Az első félidőben a Debrecen mindenféle megerőltetés nélkül tartotta az első mérkőzésen kiharcolt háromgólos előnyét, a közönség egyetlen kapura lövést sem láthatott. A fordulást követően nem sokkal Ibrahima Sidibe könnyedén eldönthette volna a párharcot, de nagy helyzetben hibázott, a hazaiak pedig nem sokkal később megszerezték a vezetést. A montenegrói együttes lendületbe jött, a Debrecen teljesen "belealudt" a mérkőzésbe, ennek ellenére újra gólt szerezhetett volna, de ezúttal is hibázott Sidibe. Szűk tíz perccel a vége előtt teljesen nyílttá vált az összecsapás, mivel a Niksic büntetővel növelte előnyét. A magyar csapatnak így egészen az utolsó pillanatokig izgulnia kellett, végül sikerült kivívnia a továbbjutást.

FK Vojvodina (szerb)-MTK Budapest 3-1

Összesítésben: 3-1 (Az FK Vojvodina jutott tovább)

Három percig kellett várni a mérkőzés - és egyben a párharc - első góljára, amelyet az MTK szerzett meg, de a magyar csapat csupán valamivel több mint tíz percig tudta megőrizni az előnyét. Az első negyedóra végén ugyanis egy ritkán látható szabadrúgásgóllal, Hegedüs kapus hathatós közreműködése mellett egyenlített a hazai együttes. A szerbek ezután egyértelműen átvették a mérkőzés irányítását, s a félidő hajrájában másodszor is betaláltak. A szünet után gyorsan kétgólosra növelte a különbséget a Vojvodina, amely a folytatásban is igyekezett támadófutballt bemutatni, s már a középpályán megállítani az MTK próbálkozásait. A magyar csapat nem tudott fogást találni a szerbek védekezésén, így nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.
 
Ferencváros-Go Ahead Eagles (holland) 4-1

Összesítésben: 5-1 (A Ferencváros jutott tovább)

Akárcsak a párharc első felvonásán, ezúttal is rögtön a mérkőzés elején vezetést szerzett a Ferencváros, s most is Gera Zoltán volt eredményes a negyedik percben. Az egy héttel ezelőtti összecsapással ellentétben a zöld-fehérek ezúttal a folytatásban is lendületben maradtak és kihasználták helyzeteiket: Böde Dániel révén már a huszadik percben megduplázták előnyüket, ráadásul Thomas Doll együttese közvetlenül a szünet előtt el is döntötte a továbbjutást, miután Busai Attila továbbította az üres kapuba Roland Lamah átadását. A fordulást követően csak a különbség maradt az egyetlen kérdés, a 64. percben növelhette volna előnyét a magyar együttes, de Lamah büntetőt rontott. A fővárosiaknak ezután is volt még néhány lehetősége, ezek közül Haraszti Zsolt az egyik utolsót értékesítve talált a kapuba, a végeredményt pedig a vendégek részéről Deniz Türüc állította be egy szépségdíjas találattal.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás