promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kvíz: mit jelent a böcöllérezik? 10-ből 9 ember azonnal elhasal ennél a kérdésnél
Borítókép:  Profim - illusztráció
Kvízek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

10 szó, amelyet még életedben nem hallottál, vagy talán lehet, hogy egyszer. Tudásteszt.

Rengeteg olyan magyar szó, illetve tájszó létezik, amelyeket ugyan évtizedekkel vagy éppen évszázadokkal ezelőtt még nagyon sokan és sok helyen használtak Magyarországon, de mára teljesen elvesztek a köznyelvből, és smára már nagyon kevesen használják ezeket, ám az is megeshet, hogy léteznek még olyan kisebb vagy nagyobb magyarországi tájegységek, ahol természetesen még megvannak ezek a szavak. Így pedig simán megeshet, hogy találkoztatok már velük valahol vagy valamikor.

Mostani kvízünkben 10 igazán feledésbe merült magyar szót hoztunk, amelyeknek igazán jó hangzásuk van, és miközben azt gondoljuk, hogy ez alapján is könnyedén kikövetkeztethetők,

hogy mit jelentenek, lehet, hogy nagyon meg fogunk majd lepődni.

Reméljük, hogy felismeritek majd ezeket a tájszavakat.

Korábbi legnehezebb szókvízünk:

​Kvízre fel!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás