A meteorológusok vízözönt közöltek, félelmetes ami felénk tart.
A vasárnapi nyugalom eddig tartott, ugyanis már rohamosan közeleg felénk egy sekély ciklon, ami gyorsan át fog vonulni felettünk, szerdára már nyoma sem lesz, azonban hétfőn olyan jelentős mennyiségű esőt fog hozni, hogy a meteorológusok is riasztó figyelmeztetéssel tették közzé a legutóbbi időjárás-előrejelzésüket:
„Előttünk a vízözön”.
Ez pedig nem túlzás, és nem is mese: hétfőn az ország déli részében heves zivatarok lesznek több hullámban, amit viharos szél és jégeső is kísérhet, míg észak-nyugaton olyan masszív felhőszakadások lesznek, hogy 30, de akár 50 mm-nyi eső is lehullhat a nap végére.
A hétfőre kiadott veszélyjelzés szerint a déli órákig legfeljebb csak néhol, majd ezt követően egyre többfelé várható zápor, zivatar kialakulása, melyek a déli óráktól késő délutánig nagyobb számban a Dunántúlon, majd a késő délutáni, kora esti, esti időszakban egyre inkább a Duna vonalától keletre lesznek jellemzőbbek. A zivatarokat általában viharos széllökés (> 60 km/h), apró szemű jég, valamint felhőszakadás (> 30 mm) kísérheti. Elsősorban a Dunántúl északi felén az egymást követő, illetve adott pont felett többször képződő zivatarok miatt lokálisan és rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat.
(Fotó: OMSZ)
A késő délutáni, kora esti órákban nagyobb eséllyel a déli, délkeleti tájakon heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyek rendszerbe szerveződve észak, északkelet felé haladhatnak. A rendszer elsődleges veszélyforrása az esetleges erősen viharos (> 90 km/h) szélroham lesz, de nagyobb méretű jég (> 2 cm), valamint felhőszakadás (> 30 mm) is társulhat hozzá. Az éjszakai órákban kevesebb helyen fordulhat elő zivatartevékenység.
(Fotó: OMSZ)
Az országos időjárás-jelentés szerint hétfőn erőteljes gomolyfelhő-képződésre kell számítani, amelyből sokfelé várható zápor, zivatar. A csapadékgócokat elsősorban felhőszakadás, de jégeső és erős, viharos széllökések is kísérhetik. Lokálisan jelentős mennyiségű csapadék hullhat! Zivataroktól függetlenül gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 28 fok között alakul. Késő este 15 és 22 fok közötti értékek várhatók.