Hajnalban módosították az időjárási figyelmeztetést.
Lassan elvonul a hullámzó frontrendszer, nemsokára a hátoldalára fogunk kerülni, és megnyugszik a légkör. Csütörtökön már nem is lesz csapadék, szerdán azonban még nem lesz eseménymentes napunk, ugyanis a meteorológusok hajnalban újabb figyelmeztetést adtak ki viharos széllökés miatt.
A hat vármegyében érvényes riasztás szerint az északnyugati szél reggel, délelőtt egyre többfelé erőre kap. Viharos lökések leginkább az Észak-Dunántúlon, a Dunakanyar tágabb térségében és a főváros környezetében fordulhatnak elő - köztük a legerősebbek a hegyekben, valamint a gomolyfelhők környezetében meghaladhatják a 70-80, néhol akár a 85 km/h-t is. A légmozgás estétől kezd lassan veszíteni erejéből, de csütörtökre virradó éjjel sem áll le teljesen.
(Fotó: OMSZ)
Az országos, szerdai időjárás-előrejelzés szerint északnyugat felől tovább csökken a felhőzet és a csapadékhajlam is. Reggel, délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek, de napközben a felhőátvonulások mellett már többórás napsütés várható néhol záporral. A szél nagy területen északnyugatira fordul, megerősödik, több helyen viharossá fokozódik.