promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ismét bénító hideg Zabaron, gyilkos hóviharok az USA-ban
Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A tél idén sokkal pusztítóbb az USA-ban, még mindig hóvihar késlelteti azt Kaliforniában is, Eközben Zabarban szintén kemény hideget mértek.

Márciusban már joggal várhatnánk a természet felébredését, ám egyelőre még várat magára a tartósan tavaszi időjárás. Sőt, reggelente még igencsak csípős időjárással szembesülhetünk, főleg ha az előző délután és este felhőmentesen alakult. Ennek is köszönhető, hogy a híresen fagyos Zabar ismét szerepelhet a hírekben. A nógrádi kis falunál újfent fogcsikorgatóan hideg hőmérsékletet mértek pénteken hajnalban. A hitelesített mérés szerint -8 Celsius fokot jegyeztek fel az Észak-Magyarországon található településen. Igaz, ennél többször is volt már hűvösebb a lassan magunk mögött hagyott télen nem csak a környéken, hanem országosan is. 

A tavasz ébredése tehát még várat magára, de helyzetünk az átlagtól jócskán enyhébb tél után így sem panaszra méltó. Ugyanis ahogy azt már korábban megénekeltük honlapunkon, bizony az Egyesült Államok már jóval kevésbé szerencsés Európánál, vagy akár konkrétan hazánknál. Az Atlanti-óceán másik felén (talán éppen annak alulműködése miatt is) nagyon kemény telet a 2022/23-as idény időjárása. Alig egy hónapja számoltunk be a valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletről, melyet az USA területén regisztráltak, a helyiek még mindig nem lélegezhetnek fel. 

Az amerikaiak csak az ország középső harmadában örülhetnek viszonylag barátságosabb időjárásnak, ugyanis a sarki hidegbeáramlás a keleti és nyugati partvidéket ostorozza éppen. New York és Chicago lakosai már megszokhatták, hogy időként még egy-egy keményen fagyos nappal búcsúzik a tél, ám a Kaliforniában már kevésbé jellemzőek a nagy havazások. Pedig most erős szél is párosul mindehhez. A látványos képes és videós beszámolók szerint Nevada állam sivatagos területei kifehéredtek, míg a még Los Angeles-ből is látható hegységek fehér hósipkát húztak "fejükre". Kimondottan apokaliptikus látvány a filmezés fővárosából, ahogy az ember eltekint az ikonikus Hollywood felirat felett. Döbbenetes méretű hegycsúcsok behavazva a fény és csillogás városában. 

Számszerű érdekességek az Egyesült Államok hidegfrontjáról: 2,2 millió ember maradt áram nélkül, helyenként egy éjszaka alatt 45 centiméter friss hó is leesett. Mindeközben Ohio államban csütörtök délután 27 fokot mértek árnyékban. Tehát végül is, van, ahová már beköszöntött a tavasz. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás