promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A köd velünk marad, de érkezik az ónos szitálás is, és lassan a meteorológusok sem tudják, merre alakítja az anticiklon az időjárásunkat
Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Napközben még nem kell fagyokra számítani.

Valami készülődik Magyarországon, alighanem hamarosan gyökeres fordulatra számíthatunk az időjárásban. Ennek persze éppen itt az ideje, hiszen a jövő héten elkezdődik a december, és vele a tél, vagyis lassan búcsút vehetünk az esőt és ködöt bőven hozó, mégis barátságosabb ősztől.

Ami a mostani hétvégét illeti, szombat estétől sokfelé romlanak a látási viszonyok, köd (legnagyobb eséllyel a Duna vonalától keletre), valamint rétegfelhőzet képződik. Szitálás, ónos szitálás alakulhat ki; a keleti, északkeleti megyékben esetleg gyenge eső is előfordulhat. A Dunántúl középső területein olykor megélénkül az északnyugati szél, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás – adta hírül az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul, az alacsonyabb értékeket az északkeleti völgyekben, illetve a délnyugati határ mentén mérhetjük.

Vasárnap reggeltől a látási viszonyok nagyobbrészt javulnak. Alapvetően erősen felhős, párás időre lehet számítani, a Dunántúlon szakadozottá válik a felhőzet. Elsősorban északkeleten szitálás, a hegyekben esetleg ónos szitálás, hószállingózás is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél mérsékelt marad.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű.

Az OMSZ figyelmeztető előrejelzést is kiadott Magyarország területére vasárnap éjfélig. Eszerint a látási viszonyok napközben átmenetileg javulnak, de főként az ország középső és keleti részén estétől újra ködképződés várható. Helyenként sűrű köd is valószínű, akár kevéssel fagypont alatti hőmérséklet mellett.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás