promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Időjárás: Budapest környékén igazán bosszantó lesz az idő, az ország két végén pedig teljesen más lesz a hőmérséklet
Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az ország egyik részén kora tavasz közeleg, míg a másik felén marad a tél.

A január megmutatta a zord arcát, és rengeteg település futhatott bele nagyon erős mínuszokba.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint most este ország északkeleti harmadában nagy területen képződhet zúzmarás köd, illetve a Dráva mentén válhat párássá a levegő. A már említett felhős tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat, máshol azonban nem kell csapadékra számítani.

Az Észak-Dunántúlonon élők nem fogják megúszni az erős, az éjszaka második felében viharossá fokozódó szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -6 fok között alakul, de a szélvédett, illetve kevésbé felhős, hófödte részeken -10 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

Pénteken északnyugati szél elsősorban az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében lesz erős, olykor viharos lökések is lehetnek.

Az Időkép a térképén megmutatta, hogy ezen a napon a legmelegebb Sopron környékén várható, ahol akár 10 fok is lehet, míg keleten és északkeleten marad a 0 fok körüli hőmérséklet. Az ország középső részén 5-9 fokig kúszhatnak fel a maximumok.  

Péntek este hidegfront érkezik, szóval szombatra pár fokkal visszaesik a hőmérséklet. 

Az OMSZ közben az erősödő frontra is felhívta a figyelmet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás