Szerda este és éjszaka főként csak fátyolfelhők lesznek az égen, bár hajnalban az északnyugati határvidéken már lehetnek felhősebb részek is.
Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható. Reggel, délelőtt még inkább csak az Alpokalján, majd a délután folyamán a nyugati és északi megyékben már másutt is lehet elszórt jelleggel zápor, zivatar. Késő délutántól egyre inkább csak az ország középső harmadában, negyedében lehetnek záporok, zivatarok, de késő estétől ezek is gyorsan lecsengenek.
Csütörtökön az északira, északkeletire forduló szél délutánig csak a Nyugat-Dunántúlon, délutántól kezdve már a keleti megyékben is megerősödik, a Bodrogközben és környékén viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, az északi völgyekben ennél kissé hűvösebb, nagyobb városainkban enyhébb lehet a hajnal.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25 és 31 között valószínű, de Sopronban kissé hűvösebb is lehet.
[[video]]