promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fel kell készülni a felhőszakadásra, ami a hétvégét sem fogja kímélni
Borítókép:  Fonyódra nagy vihar csapott le 2020. augusztus 5-én. Forrás: NurPhoto via AFP/Michal Fludra.
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Csütörtök estig még száraz levegő érkezik az ország legnagyobb része fölé, így a Nyugat-Dunántúlt leszámítva marad a napos, csapadékmentes idő. Pénteken és szombaton azonban már nagyobb számban várhatóak záporok, zivatarok. A maximumok 30 fok közelében alakulnak a folytatásban is – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Az ország nagyobb részén szerda délutántól egész csütörtökig többnyire gyengén felhős, napos idő lesz. Azonban nyugaton, délnyugaton erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporeső, zivatar is kialakulhat, csütörtökön lokálisan felhőszakadás is előfordulhat.

Eleinte a Tiszántúlon az északkeleti, csütörtökön pedig az Észak-Dunántúlon a déli szél élénkül meg.

Zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 19 fok között alakul, északon, északkeleten lesz a hűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 29 és 33 fok között valószínű.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás