promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Veszélyjelzés: szél, jégeső, heves zivatar csap le az országra
Borítókép:  illusztráció. Forrás: AFP.
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hétfő estétől a hidegfront mentén északnyugaton a záporok mellett néhol zivatar is előfordulhat – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A hidegfront átvonulásával északnyugat felől egyre többfelé várható csapadék. Az eső, illetve a záporok mellett helyenként zivatar, heves zivatar is előfordulhat. A zivatarokat viharos – a heves zivatart akár 90 kilométer/óránál is erősebb – szél és jégeső kísérheti.

A napközben megerősödött szél még az éjszaka első felében is nagy területen erős lesz, néhol viharoshoz közeli. Kedd délelőttig további viharos lökések várhatók északnyugaton, illetve a Dunántúli-középhegység térségében, majd a déli órák környékétől fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

A zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre.

Emellett Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére az erős szél miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést – olvasható a távirati iroda összefoglalójában.

A keddi időjárásról az alábbi cikkünkben olvashatsz: 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás