promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Október végéig virágzik a muskátli, ha ezt most megteszed

Október végéig virágzik a muskátli, ha ezt most megteszed

Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

A muskátli nyár végén sem adja fel a virágzást, csak egy kissé megváltoznak az igényei.

Hobbikertészek számára meglepő lehet, amikor azt hallják, hogy valaki a nyár végén kidobja a muskátlikat, mert már alig virágoznak. Valójában a muskátli ősszel is csodásan virágzik, akár az első fagyokig, ha megfelelő gondozásban részesül. 

A muskátlik általában tavasztól késő őszig ontja a szebbnél szebb virágokat, igazán változatos színben. Nyár végére a tavasszal még csak egyetlen száron imbolygó növény szép bokorrá fejlődik. A virágzás azonban visszaeshet, de ilyenkor sem kell megválni tőle, tápoldatozással és egy metszéssel ugyanis újra a kert dísze lehet. 

Ha úgy látjuk, hogy a muskátlink “megöregedett”, bátran felfrissíthetjük ezt a hálás növényt. Távolítsuk el az elhervadt virágokat és a sárguló leveleket, ezzel ösztönözve a növényt új virágok növesztésére. Ha túlságosan terebélyes lett, óvatosan visszametszhetjük a szárakat is, újakat fog hozni helyette. 

Nyár végén is fontos, hogy a muskátlit rendszeresen öntözzük, de ne áztassuk el. Vegyük figyelembe, hogy a hőmérséklet is csökken, főleg éjszaka, ami miatt kevésbé lesz szomjas a növény. Az öntözést reggelente vagy késő délután érdemes végezni, hogy a növények ne égjenek meg a napsütésben.

Kertészek szerint a legfontosabb, hogy adagoljuk rendszeresen a virágzó növényeknek való tápoldatot, hogy a muskátli elegendő tápanyaghoz jusson. Nyár végén csökkenthetjük az adagolás gyakoriságát, de fontos, hogy ne hagyjuk abba teljesen.

A muskátli meghálálja a neki megfelelő gondoskodást, éveken át a kert dísze lehet ugyanaz a tő.

Mivel egy napfénykedvelő virágról van szó, ha változnak a körülmények, érdemes áthelyezni, amennyiben cserépben vagy dézsában van (a földbe ásott muskátlit inkább ne zargassuk). Gondoskodnunk kell arról is, hogy a muskátlik körül jó legyen a levegőáramlás, enélkül elkezdhet penészedni vagy különböző gombás betegségek alakulhatnak ki, esetleg megjelenhetnek kártevők.

Ha a hőmérséklet tartósan 10°C alá csökken, érdemes megfontolni a muskátlik fedett, védett helyre vitelét. Ha van lehetőség a növény teleltetésére, akkor alaposan visszavágva, hűvös, világos helyen, nagyon kevés locsolással „átalusszák” a leghidegebb évszakot és tavasszal újra hajtani kezdenek. A teleltetés alatt nincs szükség tápoldatozásra, mivel a növények pihenőidőben vannak.