promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hatos lottó: rendkívüli sorsoláson vagyunk túl, de a magyarokat csak az érdekelte, hogy bezsebeljék a csodás főnyereményt
Borítókép:  MédiaKlikk
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A várható főnyeremény a hatos lottón most 410 millió forint volt Magyarországon, a 17. héten. Mutatjuk a nyerőszámokat, illetve azt is eláruljuk, volt-e telitalálatos szelvény!

Fortuna nem olyan rég úgy döntött, hogy egy szenzációs szériát hoz össze Magyarországon. Ennek köszönhetően 12-ik, valamint a 13-ik héten is volt telitalálatos szelvény egymás után. Előbbi nyertes 549 millió 872 ezer, míg utóbbi 99 millió 780 ezer forintnak örülhetett, na meg némi aprónak persze.

Hattalálatos szelvény már három sorsolás óta nem volt Magyarországon, így tudott gyarapodni a főnyeremény. Az öttalálatos szelvényekért 291 ezer forintot fizettek a múlt héten. Így a statisztika szerint 47 ember lehetett nagyon szomorú, mivel egyetlen számmal maradtak le a milliókról.

2023-ban a rekordnyereményére a második héten csaptak le, ami 1 milliárd 314 millió 693 ezer forintot jelentett. Ettől persze most még nagyon messze vagyunk. Később kiderül, hogy hány milliomosa, vagy éppen milliárdosa lesz Magyarországnak idén.

Túl vagyunk tehát a Szerencsejáték Zrt. 17. heti hatos lottó számsorsolásán, aminek a várható főnyereménye 410 millió forint. Maga a sorsolás rendkívüli volt Ferenc pápa látogatása miatt, de csak az időpontot kellett előre hozni. 15 óra 50 perckor ez az élő műsor vette kezdetét a Duna TV-n: Ferenc pápa Magyarországon - Közvetítés a Pázmány Péter Egyetemről.

Így nyilvánvaló volt, hogy a hatos lottó sorsolását nem tudják megtartani a szokott időben, vagyis 16 órakor. A szelvényeket ettől még továbbra is vasárnap délután fél háromig kellett feladni, és remélhetőleg nem feledkezett meg róla senki, nehogy épp most találjanak be a számai.

Természetesen a hatos lottó főnyereménye továbbra is nettó összeg, vagyis nem kell utána adózni. Lássuk, megvan-e az ötödik szerencsés 2023-ban, aki ebben az évben mind a hat számot eltalálja.

Nyerőszámok: 4, 14, 19, 23, 27, 42

Hattalálatos szelvény ezen a héten egy darab volt, szóval valaki Magyarországon több mint 426 millió 667 ezer forintot nyert.

Nyeremények:

5 találatos szelvény 62 darab, nyereményük egyenként 227.260 forint;
4 találatos szelvény 2638 darab, nyereményük egyenként 5.150 forint;
3 találatos szelvény 39 550 darab, nyereményük egyenként 1 975 forint.

A következő héten 80 millió forint lesz a főnyeremény, szóval érdemes lesz játszani.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás