promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Orbán Viktor találkozott Zelenszkijjel, döbbenetes dologról fognak majd tárgyalni
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az Európai Unió Ukrajna mellett áll.

Háromnapos soproni kormányülést követően utazott el Orbán Viktor Brüsszelbe. Az uniós tagállamok vezetői közt – némileg váratlanul – felbukkant Volodimir Zelenszkij is, a háború sújtotta Ukrajna elnöke.

A rendező-előadóművészből lett politikussal a harcok kirobbanása óta először találkozott a magyar miniszterelnök, és rögtön megragadták az alkalmat a tárgyalásra is. Egyelőre nem négyszemközti találkozóról volt szó, Orbán Viktor a görög, a horvát, a szlovén miniszterelnök, az osztrák kancellár, valamint a bolgár és a ciprusi államfő társaságában beszélgetett Zelenszkijjel – olvasható a napi.hu összefoglalójában.

Hazánk humanitárius és pénzügyi támogatást nyújt Ukrajna számára – írta ki korábban a magyar kormányfő a saját Facebook-oldalára, most pedig azt erősítette meg, hogy Magyarország a béke pártján áll, ezt írta az ukrán elnökkel való kézfogását megörökítő képre.

A tudósítások szerint Zelenszkij ismét katonai támogatást kérve utazott Brüsszelbe, és ezt a célját lényegében elérte. Több uniós tagállam vezetője is biztosította arról, hogy vadászgépekkel fogja támogatni Ukrajnát az oroszokkal vívott háborúban, de konkrétumok egyelőre nem hangzottak el.

A fegyverkezés témájában hamarosan komoly tárgyalásra kerülhet sor Orbán Viktor és Zelenszkij között is, ha igazak a felröppent hírek. A Portfolio értesülése szerint ugyanis a német Rheinmetall éppen arról tárgyal, hogy Ukrajnának is adnak a legmodernebb, KF51 Panther tankjaikból. Ennek kapcsán pedig elhangzott, hogy a harckocsikat nemcsak Németországban, hanem akár Magyarországon is gyárthatják majd.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás