promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Káprázatos égi jelenséget videóztak Magyarországon, lenyűgözően misztikus a látvány
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem mindennapi jelenséget sikerült lencsevégre kapni Zselic felett.

A Zselici Csillagpark kiemelten népszerű hely a természetfotósok és az eget kémlelő hobbicsillagászok körében, hiszen innen gyönyörűen lehet látni az eget, a rendszeresen feltűnő Perseidák meteorrajt is nagyon jó erről a helyről szemlélni. Nemrég – egészen pontosan péntek 13-án – egy kifejezetten ritka, és igazán különleges égi jelenségre lehettek figyelmesek azok, akik éppen Zselicen jártak.

Pénteken, napnyugta után, nagyjából 17 óra 15 percet követően nem akármilyen látvány fogadta a zselici eget kémlelő embereket, vagy akik voltak olyan szerencsések, hogy éppen arra jártak, hiszen káprázatos fényoszlopok jelentek meg az égbolton, egészen lenyűgöző volt az egész jelenség – és ugyan elsőre mondhatni misztikusnak hatott az esemény, valójában van rá egy egészen egyszerű magyarázat.

Az Időkép információi szerint ezek a rejtélyes fényoszlopok Zselic felett nem mások voltak, mint nem mindennapi légköroptikai jelenségek, amiket a környező települések fényei, illetve a magasban érkező fagypont alatti, nedves levegő tett lehetővé – egészen pontosan a nagyobb méretű, lapos, hatszögletű jégkristályokról visszaverődő fény hozta létre ezeket az úgynevezett fényoszlopokat.

Még pár látványos és káprázatos videó is készült a különleges égi jelenségről, ami valóban elég ritka, hiszen nem nevezhető éppenséggel mindennaposnak, hogy így összejöjjenek hozzá a dolgok – tényleg nagy szerencséjük volt azoknak, akik élőben láthatták.

Itt lehet megnézni a jelenségről készült felvételeket:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás