promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Havi ezer forint lesz a tömegközlekedés a diákoknak, bátor lépést tett egy magyar nagyváros
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Van egy város Magyarországon, ahol a tömegközlekedés olcsóbb lesz a diákoknak egy egész hónapra, mint egy ebéd. 

Az eddiginél is kedvezményesebbek lesznek az előre megvásárolt buszbérletek Kecskeméten a diákoknak - számolt be a Hírös a kecskeméti közgyűlés csütörtöki döntéséről. Ez alapján változnak a jegyek és bérletek árai, ami azt jelenti, hogy a tanuló havi bérlet és a tanulói 30 napos bérlet mindössze ezer forintba fog kerülni, de összességében átlagosan csaknem 11 százalékkal lesznek olcsóbbak a bérletek március 1-jétől.

A fentebb említett bérletek korábban 2300 forintba kerültek, de egyébként olcsóbb lesz a 90 napos tanulói bérlet is, amely 3855 forinttal lesz majd olcsóbb. De nem csak a tanulók - illetve a szüleik - járnak jól. A nyugdíjas 90 napos bérlet és a kisgyermekes bérletek is olcsóbbak lesznek. A lap beszámolt arról is, hogy a kezdeményezés nem véletlen, ugyanis az intézkedés azt célozza meg, hogy kevesebben üljenek autóba a városban, ennyek nyomán pedig többen válasszák a tömegközlekedést.

Az alpolgármester, Homoki Tamás arról beszélt, hogy ha valaki az autóbuszon szeretne jegyet venni, lehetséges, azonban az 25 százalékkal - azaz negyedével - többe fog kerülni, amellyel szeretnék késztetni az utazókat, hogy  fedélzeti menetjegyvásárlás 25 százalékos megnövekedése arra fogja késztetni az embereket, hogy jegyeiket és bérleteiket vásárolják meg az utazás előtt. Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő pedig a napirendi pont tárgyalásakor azt mondta, Magyarországon nincs is másik olyan város, amely ilyen jeletős kedvezményt nyújtana a helyieknek:

„Nagyságrendileg egy havi tanulóbérletet 27 alkalommal használ egy hónapban egy fiatal. Ha leosztjuk ezt az ezer forintot, akkor nagyjából 37 forintra jön ki egy buszos utazás. Tulajdonképpen ilyen olcsón nem is tudnak utazni más városokban. Azt is fontos megjegyeznünk, hogy minden más városban növekednek a tanulóbérletek árai, Kecskeméten viszont csökkennek".

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás