promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tömegkarambol történt az Árpád hídon
Borítókép:  A kép illusztráció. Forrás: police.hu
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hét autó karambolózott hétfő hajnalban az Árpád hídon.

Borzalmas közlekedési balesettel indul ez a hét. A Rendőrség és a Katasztrófavédelem is a saját honlapján közölte, hogy november 21-én, hétfő hajnalban 5 óra 39 perckor, eddig tisztázatlan körülmények miatt nem kevesebb, mint hét autó karambolózott Budapesten, az Árpád híd Margitszigeti lehajtójánál.

A Rendőrség azt a tájékoztatást adta ki hétfő kora reggel, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Aki most indul majd el munkába, azok jó, ha tudnak róla, hogy a balesettel érintett járművek forgalmi akadályt képeznek most. Az érintett útszakaszon a járművezetőknek torlódásra kell számítani.

A BKK nem adott ki tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy ez a baleset mennyiben érinti a villamosok közlekedését, ugyanis a hivatalos információk szerint az ütközés következtében az egyik jármű a villamossíneken állt meg. A fővárosi hivatásos tűzoltók megkezdték a karambolos autók áramtalanítását. A balesethez a mentők is kiérkeztek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás