promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Milyen hőfokra fűtsük fel a lakást, hogy ne jelenjen meg a penész, és ne is fázzunk?
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Napszaktól és helyiségtől is függ az ideális hőmérséklet.

Sokan várják aggódva a telet az energiaválság közepette, hiszen úgy kell most takarékoskodnunk a gázzal és árammal, ahogyan korábban sohasem. A legegyszerűbb módja a spórolásnak az, ha csak addig csavarjuk fel a termosztátot, ameddig feltétlenül szükséges.

De mi az ideális hőmérséklet? Ennek megválaszolásához nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy mi a legkíméletesebb a pénztárcánkhoz és a rezsinkhez, hanem azt is, hogy mit igényel a szervezetünk. Nem jó taktika, ha a hideg radiátor mellett üldögélünk nyakig betakarózva.

„Szakértők szerint az ideális hőfok télen a lakásban 18 és 23 Celsius fok között van, ami elsőre igen alacsonynak tűnhet”

– ismeri el a Gépészcentrum oldal is, amely összeszedett jó pár hasznos információt a témában. A két szélsőérték magyarázata egyszerű: ha a benti térben 23 fok fölötti a hőmérséklet, az már túl magas a kintihez képest, ez pedig megterheli a szervezetet. Viszont 18 fok alá sem érdemes menni, mert a hűvös falak között könnyen megjelenhetnek a penészgombák.

Az sem mindegy, hogy éppen milyen napszakban vagyunk, és milyen tevékenységet végzünk a lakásban. Ha hosszabb időre elhagyjuk, akkor vegyük lejjebb a fűtést, de ne annyira, hogy utána csak irtózatos gázfogyasztással tudjuk visszaemelni a hőmérsékletet.

Aktív házimunkához a 21 fok is megfelelő, az esti tévézés viszont 23 fokban kellemesebb. Szakértők szerint alváshoz a 19-20 fok az ideális, aki pedig fázósabb, az húzzon magára egy melegebb takarót, illetve öltözzön vastagabb pizsamába.

A fürdőszobában is érdemes 23 fokra felvinni a hőmérsékletet, hiszen nem volna túl okos dolog, ha fürdés közben megfáznánk, és ezzel esetleg hosszabb időre kiesnénk a munkából. Ott egyébként a párás levegő segít a helyiség gyors felmelegedésében, akárcsak a konyha esetében.

„Nagyon fontos megemlíteni a fentiek kapcsán, hogy a helyiségek hőmérséklete között ne legyen 1-2 foknál nagyobb különbség még akkor sem, ha egy nagyobb alapterületű otthonról van szó. Ez ugyanis megterhelő lehet a szervezet számára”

– figyelmeztet a szakoldal.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás