promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fontos üzenetet közölt a kormány a magyar autósokkal – valóban nem ülhetnek kocsiba vasárnaponként a nagyvárosokban?
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ettől függetlenül csütörtökön tényleg megéri majd a garázsban hagyni az autót.

A Nemzetközi Energiaügynökség még az év elején bemutatott egy tíz pontos tervet, miképp lehetne csökkenteni a globális olajkeresletet. Ebben benne volt az is, hogy a nagyvárosokban a vasárnapi napokon legyen autótilalom.

Az ügynökség számításai szerint ez körülbelül 380 ezer hordóval csökkentené az olajszükségletet havi szinten. A Budapesti Autósok Közössége a Guardian cikkére hivatkozva felidézte, hogy anno 1973-ban, az olajválság idején Svájc, Hollandia és Nyugat-Németország ezt már tesztelte.

Ahogyan az ügynökség is megemlíti, valóban az előnyök közé sorolható a zajszennyezés csökkenése, na és persze a legfontosabb a belélegzett levegő is kitisztul. Azonban mit gondol erről a magyar kormány, vajon lesz Magyarországon is hasonló lépés?

„Erre nem kerül sor. Azt gondolom, hogy nem ez a cél, hanem az, hogy megvédjük a családokat a magasabb energiaáraktól, és ez eddig sikerült is. Mi az árstopokban hiszünk, és az árstopok fenntartásában hiszünk, és addig, amíg lehet, fönn is fogjuk tartani őket”

- mondta egy videóban Nagy Márton gazdasági miniszer.

Ettől függetlenül Magyarországon szeptember 22-én, azaz csütörtökön valóban érdemes lesz kihasználni az autómentes napot, és a garázsban hagyni a kocsinkat.

Ha egy utas ezen a napon bármilyen távolságra szóló helyközi MÁV-Start, Volánbusz, GYSEV, MÁV-HÉV jegyet vált, azzal egész nap, bármilyen hosszú távon, tetszőleges számban utazhat Magyarország egész területén a nap végéig.

Érdemes azért tudni, hogy a 100 kilométernél rövidebb távra szóló jegyek csak 4 órán át érvényesek, de szeptember 22-én felhasználhatóak lesznek a nap végéig országosan. A jegyek 2. osztályon érvényesek, az 1. osztályra váltott távolsági jeggyel csak azon a vonaton lehet első osztályon utazni, melyre a jegy szól, a jegy a nap folyamán más járatokra csak másodosztályon lesz érvényes.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás