promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Őrület volt az E.On ügyfélszolgálaton a mérőórák bediktálása miatt, ezért nagy bejelentést tett az MVM
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Magyarországon mindenki az utolsó pillanatban próbálta elintézni ezt a dolgot.

Hatalmas sorok és hosszú várakozás várta azokat, akik személyesen akarták bejelenteni a szolgáltatóknál gáz-, és villanyórájuk állását.

Sokan nem éltek az elektronikus diktálás lehetőségével. Állítólag néhány felhasználó szerint voltak ott is kisebb fennakadások, azonban ettől még aki akarta, az interneten pontot tudott tenni ennek az ügynek a végére. Aki nem tudta ott elintézni, arra várt az óriási sor. Pécsen veszekedésig fajuló viták alakultak ki a várakozók között.

Az ATV Magyarország ugyanis ebben a városban forgatva nézte meg, hogy milyen a mostani helyzet.

„Én már itt vagyok egy órája, és vannak előttem harmincan”

- mondta az egyik ügyfél, aki arra is panaszkodott, hogy kevés volt az a pult, ami működött.

Mivel ennyire nagy volt az őrület, így az MVM augusztus 15-ig meghosszabbította a mérő-órák bediktálásának határidejét. A szolgáltató emellett azt ígéri, hogy azokat sem éri hátrány, akik nem diktálják be az aktuális állást, az átlagon felüli fogyasztást külön tüntetik majd fel a számlákon.

Közben persze nem csak a bediktálás miatt lett őrület Magyarországon. Sok ember már gondolkozik azon, hogy a rezsiemelés miatt a gázfűtését milyen elektromos megoldással tudná kiváltani.

Az utóbbi időben pont ezért megindult a roham a hűtő-fűtő klímákért. Szabó-Jilek Ágnes a Pénzcentrumnak kifejtette, hogy egy jó minőségű hűtő-fűtő klíma valóban sokat segíthet a fűtési szezonban, így érdemes beruházni ilyen készülékbe. Szinte valamennyi, fűtésre képes klímával az őszi és tavaszi enyhébb időszakban sokkal kedvezőbben fűthetünk, mint más megoldásokkal.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás