promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Közel 170 évesek, Széchenyi István korában születtek, de sosem találkozhattak a legnagyobb magyarral - most Újpestre mentek megszépülni
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Széchenyi István soha nem láthatta már a legendás kőoroszlánokat, amelyek 170 évesen, restaurálva térhetnek majd vissza a Lánchídra.

A Lánchidat gróf Széchenyi István álmodta meg, de sosem kelhetett át rajta. A főváros legrégebbi átkelőjét 1849. november 20-án, vagyis ma 173 éve adták át egy visszafogott ceremónián, amit Haynau vezetett, és amin csak a felsorakozott katonaság és néhány járókelő vett részt. Persze a budai hídfőn november 21-e olvasható, ez azért van, mert akkor indult el a hídon a vámszedés.

Bár a legnagyobb magyar az átadás idejére már a döblingi elmegyógyintézetbe vonult vissza, mindig reménykedett abban, hogy egyszer még megcsodálhatja a hidat.

„Igen és igen bízom, hogy a Mindenható mindkettőnket megtart addig, amíg megláthatjuk nagy művünk létrejöttét”

– írta Széchenyi egyik levelében, amit Clark Ádámhoz címzett.

Kevesen tudják, de a híd kőoroszlánjai csak az átadás után 3 évvel, 1852-ben foglalhatták el a helyüket. Most, a Lánchíd teljeskörű felújítása során a szobrokat is levették, hogy egy újpesti műteremben szépüljenek meg, és jövő decemberben, 170 éves korukban térhessenek vissza a Széchenyi térre.

A restaurálás során a szakemberek felmérik, hogy milyen állapotban vannak az egyenként több mint tíztonnás szobrok, amelyeket elsőként megtisztítanak. Közben vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a részekre, amelyeken a környezeti szennyeződések még sötétebbé tették az oroszlánok felületét. Ezután újabb mosás és fertőtlenítés következik.

A szakemberek azt is feltárják, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat. Részletes hibatérképet készítenek, amelyen jelölik, hol vannak repedések vagy javításra szoruló részek. A szobrok vizsgálatát, valamint a nagy porral és fröcsköléssel járó tisztítási munkákat még szabadtéren végzik el. A szobrokat csak ezután viszik a műterembe, ahol pótolják a hiányzó darabokat, és elvégzik a szükséges javításokat.

A kisebb hibákat különleges habarccsal hozzák helyre, és már kiválasztották azt a kőkiegészítő anyagot, amely színében is illik az oroszlánokhoz. A letört elemeket kiegészítik, ehhez szükség szerint szénszálas illesztéseket készítenek. A restaurátorok csak olyan részeket pótolnak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek. A koncepcióhoz tartozik az is, hogy a szobrok felszínéről nem tüntetik el az idő valamennyi nyomát, megtartják például azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén természetesen keletkeztek. Mivel a vizes technológiával elvégzett tisztítás folytatására tavasszal lesz újra lehetőség, a budai oroszlánok kint, szabadtéren töltik a telet.

A darabjaikra bontott pesti oroszlánokat augusztus elején, a budaiakat pedig szeptemberben szállították el a helyszínről. A szobrok három részben kerülnek vissza a helyükre 2022 decemberére. Az oroszlánokat az eredeti helyükön, a talapzatukon állítják össze a kiválasztott kötőanyaggal, és a végső felületvédelemmel is a helyszínen látják el őket. A Széchenyi Lánchíd felújítása várhatóan 2023-is tart – írja az MTI.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás