promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A MÁV bejelentette, hol nem kell már maszkot viselnünk
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Néhány helyen már nem kell szájmaszkot hordanunk.

A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk viselése - közölte a MÁV Zrt. kedden.

A társaság közölte, hogy a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben nem változik a helyzet,

  • továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot;
  • emellett a maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok - a nyitott peronon várakozás kivételével - továbbra is érvényesek;
  • valamint a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúak kivételével mindenkinek maszkot kell viselni.

A közlekedési társaságok járatain folyamatosan ellenőrzik az utasok maszkviselési kötelezettségének betartását. A szabályszegő utast először figyelmeztetik. Ha a felszólítás ellenére sem hajlandó együttműködni, 8000 forintos pótdíjat szabhatnak ki, illetve ki is zárhatják az utazásból. További ellenszegülés esetén pedig a vonatok személyzete rendőri segítséget is kérhet, hogy a renitens utassal szemben intézkedjen és feljelenést tegyen.

A MÁV-Volán-csoport vállalatai továbbra is arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, a sorban állás és a személyes érintkezések csökkentése érdekében pedig részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletvásárlási lehetőségeket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás