promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Több megállón keresztül a troli tetején utazott egy fiatal – a sofőr felmondott
Borítókép:  Wikiwand
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Felmondott az a trolibusz-sofőr, akinek járatára felmászott egy budapesti fiatal, majd több megállón keresztül a tetőn utazott. A hírt a BKV is megerősítette. 

A 72M troli kameráit visszanézték, melyből kiderült, hogy valaki valóban felmászott a jármű tetjére, majd később leugrott onnan. A közlekedési társaság közlése szerint az eset 18 óra után történt a Nyugati pályaudvar és a Harminckettesek tere megálló között.

Az esetet egy autós is észrevette, aki állítólag jelezte is a sorfőnek, hogy mi történt, azonban a vezető nem vett tudomást erről. 

– tudta meg a 24.hu.

A történtek után a BKV meghallgatta a buszsofőrt, aki állítólag maga kérte a munkaviszonyának megszüntetését, a lap szerint az eset másnapján.

A rendőrséghez nem érkezett egyelőre bejelentés az ügyben, és azt sem tudni, hogy végül sikerült-e elkapni, s kérdőrevonni a „potyautast".

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás