promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pofátlanság: 60 ezer forintért árultak 1 liter kézfertőtlenítőt
Borítókép:  youtube.com
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az ATV csatornáján látható Ékszer TV is úgy gondolta, hogy „ott segít, ahol tud”. Mindezt igen sajátosan, sokkal inkább pofátlan módon értelmezték, hiszen hatvanezer forintért árulta majd 1 liter kézfertőtlenítőt. Igen, jól látod: hatvanezer forint.

A koronavírus-járvány azon terület gazdasági szereplőinek kifejezetten „jól jött”, akik mondjuk tisztítószereket, egészségügyi kellékeket forgalmaznak. Most ugyanis elképesztően nagy szükség van szájmaszkra, kézfertőtlenítőre. Ez tény. Ahogy az is, a járvány előtt megszokott ár többszöröséért is el lehet adni egy-egy flakon kéztisztítőt. A kereslet-kínálat törvényéről van szó. Ugyanakkor – ahogy szokás mondani – a pofátlanságnak is van határa. Vagy, ha nem akarunk ilyen köznyelvi módon fogalmazni, azt is mondhatjuk:

vannak bizonyos erkölcsi, morális határok, amiket nem illik átlépni.

Nos az ATV-n futó Ékszer TV készítőit, ötletgazdáit mindez finoman szólva sem érdekelte. Úgy döntöttek, hogy a megszokott aranykarkötők és nyakláncok helyett kézfertőtlenítőt árulnak, méghozzá

3x300 milliliter 59 899 forintért, s ehhez, amolyan kedves ráadásként hozzátettek 1370 forint postaköltséget.

Ne ijedjünk azért meg, a készítőknek is van szívük. S a végére az eredeti árat levitték 11 970 forintra. A már-már apokalipszis hangulatot idéző műsorvezetői előadásra pedig úgy gondoljuk, hogy nem érdemes szót vesztegetni. 

A Kreatív megkereste az ATV-t, a következő válasz érkezett:

„Az Ékszer TV reklámidőben megy le, ez egy külső gyártású élő műsor, nincs egyeztetési kötelezettsége az  ATV-vel.  Az ATV vezetősége az észrevételeit nem nyilvánosan, hanem közvetlenül osztja meg az Ékszer tv gyártóival.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás