promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bezárnak a magyar IKEA áruházak
Borítókép:  portfolio.hu
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A koronavírus miatt az ország egyik kedvenc bolthálózata is lehúzza a rolót.

A járványhelyzet súlyosbodása miatt rengetegen próbálnak tenni a koronavírus ellen, nehogy megbetegedjenek, vagy esetleg átadják másnak. Éppen ezért javasolják azt, hogy:

kerüljük a tömeget, maradjunk otthon, és többek között sűrűn mossunk kezet szappannal.

Már hivatalosan is bevezették, hogy a legtöbb bolt 15:00-ig legyen nyitva, és most az ország egyik legkedveltebb áruházlánca is komoly döntést hozott a kialakult helyzet miatt.

A Blikk információi szerint ugyanis az IKEA az emberek egészségét figyelembe véve mind a három Magyarországon található áruházát bezárja március 21-től, és ez így is marad a további információk bejelentéséig. Ez a közlemény jelent meg az IKEA honlapján:

„Tisztelt vásárlóink! Az egészség a legfontosabb, ezért az IKEA a jelenleg kialakult helyzet miatt – megelőzésképp – lemondja a 30 éves évforduló megünneplésével kapcsolatos összes nyilvános rendezvényt. A helyi és a nemzeti hatóságok egyaránt keményen dolgoznak azon, hogy a COVID-19 koronavírus terjedését minimalizálják. Ezeket a törekvéseket szeretnénk azzal támogatni, hogy minden magyarországi IKEA áruházban felfüggesztjük az áruházi vásárlást 2020. március 21-től kezdődően további értesítésig. A megnövekedett érdeklődés miatt az online rendelés átmenetileg nem elérhető, kérjük látogass vissza később. Mindent megteszünk, hogy az összes rendelést teljesíteni tudjuk. Köszönjük a megértésedet!”

Az online rendelés sem üzemel jelenleg, de hamarosan újból elérhető lesz, hogy aki mutatós bútorra, vagy dekoratív kiegészítő elemekre vágyik, az meg tudja vásárolni az áhított termékeket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás