
Kedden mediterrán ciklon felhő- és csapadékrendszere alakítja időjárásunkat. A Tiszántúlon helyenként még 18, 19 fokig melegszik fel a levegő, míg Sopron térségében már csak 10 fok közelében marad a csúcshőmérséklet. A hét második felében is folytatódik a változékony, gyakran csapadékos idő. Emellett néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
Héttfő délután eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől megnövekszik a – főként a magasszintű – felhőzet, csapadék nem valószínű.
Hétfő éjszaka tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, és az éjszaka második felétől szórványosan, nagyobb eséllyel északnyugaton, északon alakulhat ki eső, záporeső.
Kedden többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar.
A déli, délkeleti, kedden a Dunántúlon az északira, északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12 fok között valószínű, de északkeleten néhol hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden többnyire 10 és 16 fok között valószínű, de délkeleten, keleten 17, 19 fok is lehet.