Persányi Miklós utódját nyílt pályázaton választják majd ki.
Lemondott vezetői pozíciójáról Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója. A Budapest főpolgármesteréhez címzett levelében az alábbiakkal indokolta a döntését:
„Életem hetvenedik évébe léptem, és az utóbbi hónapokban munkámban jelentkező rendkívüli terhelés egészségemet is próbára tette. A következő időszakban még tovább növekvő feladatokat felmérve, és tapasztalva a szervezetemet érő negatív hatásokat, magasabb vezetői feladatomtól visszavonulok.”
A leköszönő főigazgató hozzátette, hogy továbbra is elkötelezett az állatkert iránt, szívesen támogatja kollégáit a továbbiakban is, utódját bármely igényelt módon segíti, erejéhez mérten kész közreműködni az állatkert fejlesztéseinek sikeres befejezésében, működtetésének előkészítésében.

Két év múlva nyílhat meg az Állatkert Pannon Parkja
Olvass tovább...
Az állatkert közleménye szerint a főpolgármester elfogadta a lemondást, és azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói teendőivel március 1-jével Szabó Roland agrármérnököt, az intézmény operatív igazgatóját, a főigazgató általános helyettesét bízza meg.
A Fővárosi Közgyűlés legközelebb február 26-án, szerdán ülésezik, ekkor dönthetnek a megbízott főigazgató személyéről. Persányi Miklós utódját pedig nyílt pályázaton választják majd ki.

Eszenyi Enikő távozhat a Vígszínház éléről, de van utódjelölt
Olvass tovább...

