promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy szempillantásnyi változás zavarja meg az időjárást
Borítókép:  illusztráció. Forrás: AFP
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A sokévi átlagnál melegebb, kellemes, nyugodt napokat szerdán átmenetileg egy fokozatosan gyengülő hidegfront zavarja meg, majd csütörtöktől újra kezdődik/folytatódik a csendes periódus – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Kedd éjszaka nagyrészt derült lesz az ég, főként az Északi-középhegység térségében, valamint délnyugaton köd képződhet, hajnalban pedig nyugaton megnövekszik a felhőzet, és a határvidéken néhol zápor már lehet.

Szerdán nyugat felől átmenetileg tovább növekszik, de közben szakadozik is a felhőzet, és főként a Dunántúlon és középen alakulhat ki eső, zápor, reggel, délelőtt a nyugati megyékben egy-egy zivatar is lehet. Kezdetben keleten, majd nyugaton valószínű több napsütés. Reggelig a déli, szerdán az északnyugatira forduló szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, de északkeleten néhol hűvösebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 18 és 25 fok között alakul, ám északnyugaton, nyugaton csak 15, 17 fok valószínű.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás