promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Már-már nyári melegre kell felkészülni
Borítókép:  AFP.
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már meg sem lepődünk ha ködről, majd napos, száraz időről beszélünk, ami egészen szerdáig lesz jellemző – olvasható az Országos Meteorológia Szolgálat honlapján.

Hétfő este változó mennyiségű fátyolfelhő lesz az égen. Az éjszaka első felében még marad felettünk a magasszintű felhőzet, majd csökkenni kezd. Hajnalra helyenként pára-, ködfoltok képződnek, a Dráva mentén lehet sűrűbb a ködtakaró.

Kedden gyorsan feloszlanak a ködfoltok, ezt követően napos, száraz idő várható, a nyugati tájak fölé sodródhat be némi fátyolfelhőzet. A délies szél helyenként megélénkül, kedden az Észak-Dunántúlon többfelé meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 15 fok között alakul. A szélvédett, derült területeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 21 és 26 fok között várható.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás