promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meghalt Dobozi Eszter költő
Borítókép:  hiros.hu
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A József Attila-díjas költő hosszú betegség után hunyt el – tudtuk meg a kecskeméti Hiros.hu-tól.

Dobozi Eszter Cegléden született 1956-ban. Szegeden végzett egyetemet, majd középiskolai tanárként dolgozott Cegléden és Kecskeméten. 1989-től a kecskeméti Forrás folyóirat szerkesztője volt.

Dobozi Eszter versei 1978-tól jelentek meg különböző folyóiratokban, név szerint a Tiszatájban, a Forrásban, az Alföldben, a Mozgó Világban, az Új Írásban, a Napjainkban és a Kortársban, a Hitelben és a Magyar Naplóban. Első önálló verseskötete, az Egy 1986-ban, a Tíz körömmel című szociográfiája 1994-ben jelent meg. Két regény is fűződik a nevéhez, az Angelika naplójából és a Sánta Kata. Utolsó verseskötete, a Hószín átfut, sár fennakad 2018-ban jelent meg.

Dobozi Eszter 1992-ben Pilinszky János-díjat, 2004-ben Arany János-díjat, 2010-ben József Attila-díjat kapott. A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként 2018-ban Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át. A költőnő 64. életévében, hosszú betegség után hunyt el.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás