promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pár hónap múlva megszűnik a UPC
Borítókép:  technokrata.hu
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Azt már korábban bejelentették, hogy a Vodafone csoport megvásárolta a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is.

Az Európai Bizottság még 2018 májusában hagyta jóvá a tranzakciót, ami 18,4 milliárd euróba került a Vodafone csoportnak.

Szakmai berkekben az nyílt titoknak számított, hogy záros határidőn belül a Vodafone magába fogja olvasztani a UPC-t. Ugyanis a Vodafone rég dédelgetett álma, hogy integrált üzletággá fejlődjön, vagyis egyszerre legyen jelent a mobil, a vezetékes telefon, a televízió, és az internet piacán.

Most Amanda Nelson, a cégcsoport elnök-vezérigazgatója azt jelentette be, hogy 2020 áprilisától már nem fogják használni a UPC nevet. A két vállalat arculatának és szolgáltatásának egységesítése már egy ideje folyamatban van.

A UPC és a Vodafone tájékoztatása szerint az egybeolvadást követően azoknak sem kell félniük semmitől, akik például a UPC-nél kötöttek mobil-előfizetést, hiszen a Vodafone új csomagot fog nekik ajánlani.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás