promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Pánik tört ki a Szigeten Ed Sheeran koncertje alatt
Borítókép:  Ed Sheeran. Forrás: AFP
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Telt házzal indult a Sziget Fesztivál első napja, az emberek pedig pánikba estek.

[[adv]]

Azt talán mindenki tudta, hogy igazi sztárfellépővel nyitott az idei Sziget Fesztivál. Ő pedig nem volt más, mint napjaink egyik legismertebb és legelismertebb énekese, Ed Sheeran. Természetesen minden jegy elfogyott, így 95 ezer emberrel indított a Sziget. A szervezők közleményt adtak ki a koncertet megelőzően, hogy ki mire figyeljen:

Már a koncert alatt fotók és bejegyzések árasztották el a világhálót, miszerint akkora a tömeg, hogy mozdulni sem lehet a színpad előtt, többen elájultak, pánikroham tört néhány emberre:

„A koncert kezdete előtt 5 perccel hatalmas tömeg zúdult rájuk jobbról, és elkezdték összenyomni a már bent álló tömeget. Arra tört ki a pánik.”
„Brutális volt, félelmetes, óriási szerencse, hogy nem történt nagyobb baj. (...) Síró emberek, halálsápadt barátok, akik a testükkel védve hozták ki a tömegből a kisebbeket.”
„Mi is menekültünk az első szám után.”
„Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ez az egész olyan volt, mintha egy katasztrófafilm szereplői lettünk volna.”

Voltak olyanok, akiket a pultosok húztak be a büfékbe, majd rajtuk keresztül tudtak csak kijutni a koncertről. Az Index videót is kapott a mentésről:

Kedves barátom is kint volt a koncerten, ő ezt írta:

„Próbálod magad meggyőzni, hogy megérte az a 26 000 forint, hogy 3 órát állj sorba és aztán ne hallj semmit a koncertből a tömeg miatt, de legalább izzadt testek vesznek körbe, és figyelhetem a pánikban kifelé menekülő embereket, akik beljebb merészkedtek (»it's not safe« kiáltásokat hallva). Kösz, Sziget!”

A Sziget szervezői közleményben reagáltak az eseményekre:

„Az idei Sziget egy világsztárral nyitott így már napokkal ezelőtt tudtuk, hogy teltház várható, ami 95 ezer embert jelent egy időben  a Fesztivál területén. Számítottunk rá, hogy a koncertre érkező látogatók egyszerre indulnak majd ki a buli végén és ezt a folyamatot a váratlan, rövid zápor még jobban felgyorsította. Figyelembe véve a K-híd teherbírását, a környező utcák és a közlekedési eszközök kapacitását úgy döntöttünk, hogy »megtörve«  a tömeg haladását szakaszosan engedjük ki a látogatóinkat a fesztivál területéről elkerülendő a »külső« torlódást, fennakadást. A kijutás  a biztonsági szolgálat és a rendőrség folyamatos kontrollja mellett zajlott,  hatóságokkal szoros együttműködésben , a biztonsági terveknek megfelelően.

A  kötelező check-in rendszer és biztonsági intézkedések miatt már a kiérkezéskor felhívtuk a figyelmet arra, hogy időben érkezzen mindenki, így a koncertre való bejutás is gördülékenyen zajlott. A Nagyszínpad előtt 60  ezer ember élvezte  a koncertet, elképzelhető, hogy egy ilyen volumenű  eseményen néhányan, hirtelen szembesülve a tömeggel, megijednek, ritkán ugyan, de előfordulhatnak ilyen esetek.  Váratlan, személyi  sérüléssel járó esemény, nem történt, másfél órával a koncert után már szellősen, gördülékenyen ki lehetett jutni a fesztiválról.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás