promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sikerült a nevelőszülői ellátás minőségét növelni
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területvédelmi Gyermekvédelmi Szakszolgálat az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program által kiírt „Nevelőszülői hálózatok infrastrukturális és szakmai fejlesztése” című felhívás keretében 106 355 357 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a „Pillérek – beruházások a nevelőszülői ellátás hatékonyságának növelésére Nyíregyházán” című projekt megvalósítására. A projekt 2017. november 01.-én vette kezdetét – olvasható a szerkesztőségünk számára küldött közleményben.

A szakszolgálat projektjének alapvető célja volt, hogy a családjából hatósági intézkedéssel kiemelt gyermekek nevelőszülői elhelyezési arányát növeljék, valamint az ellátás minőségét javítsák.

A közlemény kiemeli, hogy a projekt keretében minden tevékenység megvalósult a Támogatási Szerződésben meghatározott feltételek szerint.

A projekt keretében az alábbi eszközök kerültek beszerzésre:

  • Fejlesztő eszközök
  • Egészségügyi eszközök
  • Háztartási gépek
  • Bútorok
  • Informatikai eszközök
  • Szoftverek

Ezen kívül kialakításra került egy kapcsolattartó szoba is. A nevelőszülői hálózat feladat ellátási hatékonyságának növelése szervezetfejlesztéssel, legalább 3 alkalommal megszervezett csoportos fejlesztési tevékenységek révén a tevékenység nevelőszülői tanácsadók részére került megvalósításra 3 alkalommal 15 fő bevonásával. A nevelőszülői tanácsadók a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat alkalmazásában állnak.           

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Strukturális és Beruházási Alapok társfinanszírozásával valósult meg – zárul a közlemény.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás