promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Innentől több postán is vehetünk vonatjegyet
Borítókép:  MÁV-csoport
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megállapodást kötött a MÁV és a Magyar Posta, így innentől 17 postán is lehet vasúti menetjegyet vásárolni.

Egyértelműen kényelmi funkcióként tekinthetünk arra, hogy néhány postán is megválthatjuk a menetjegyünket a vonatra, bár a MÁV továbbra is próbálja a közönséget az internetes jegyvásárlás felé terelni. Azonban az csak jó, ha több helyen válthatjuk meg a vonatjegyünket.

A Magyar Posta már januárban megkezdte a tesztelést Debrecenben, és mivel ott nem volt fennakadás, innentől jöhet a többi hely.

Debrecen mellett Budapesten négy postán, Győrben két postán, valamint Hajmáskéren, Jászapátiban, Martfűn, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szeghalmon, Szendrőn, Tabon, valamint Veszprémben egy-egy postán vásárolhatnak vasúti menetjegyet az ügyfelek.

Megnézik, hogy sokan fognak-e ezeken a helyeken jegyet váltani, ha igen, akkor több postára is kiterjesztik majd a kezdeményezést.

A postákon a MÁV-START jegyeladási rendszerét használják, de bizonyos szolgáltatásokra, például a megvásárolt jegyek visszatérítésére, cseréjére, és nemzetközi vasúti jegyek vásárlására itt nincs lehetőség. Ezeket továbbra is a vasútállomásokon lehet intézni, azonban a postai alkalmazottakat a menetrendről, vagy bizonyos kedvezményekről lehet majd kérdezni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás