promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Új szabályozást hoznak az e-cigisekre
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Én mostanság egyre több e-cigissel találkoztam, és láttam egy 12 év körüli pulyát is elektromos cigizni. Van ez így, nehéz a leszokás. Szóval tilos lesz elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és azok ötméteres körzetében. A szabályt megsértők bírsága húszezertől ötvenezer forintig terjedhet.

Az ÁNTSZ kiemelte, a dohányzás visszaszorításának egyik leghatékonyabb módja a megfelelő jogszabályi környezet kialakítása, az e-cigarettára vonatkozó szabályozás megváltoztatása tehát hozzájárulhat a nikotint fogyasztók számának csökkenéséhez.
 
Felhívták a figyelmet arra, hogy a fiatalok kevésbé vannak tudatában az e-cigaretta egészségkárosító hatásainak. Felmérések szerint Magyarországon a 2012-es 2,9 százalékról 2013-ra 4 százalékra nőtt azon fiatalok száma, akik a hagyományos cigarettázást még soha nem próbálták ki, ám elektronikus cigarettát használtak már.

ecigi1
Az e-cigaretta ismert összetevői között bizonyítottan egészségkárosító anyagok vannak, arra viszont nincs bizonyíték, hogy hatásosan segítene leszokni a dohányzásról. Alkalmazása ugyan csökkentheti a megvonási tüneteket, de inkább fenntartja, sőt fokozhatja is a nikotinfüggőséget, mintsem megszünteti azt.
 
Magyarországon kívül számos másik ország is szabályozza az elektronikus cigaretta használatát. Ausztriában, Belgiumban, Cipruson, Luxemburgban, Lettországban, Izlandon, Litvániában, Portugáliában Lengyelországban és Szlovákiában tilos a zárt légterű közterületeken használni, Dánia és Észtország pedig ott tiltja az elektronikus eszközök használatát, ahol gyerekek jelenléte jellemző. Norvégiában és Törökországban betiltották az e-cigaretta forgalmazását, az Egyesült Államokban pedig 18 év alattiakat nem szolgálnak ki.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás