Döbbenetes módon eltűnt egy magyar falu, ami már az ókorban is lakott volt

Egy Somogy vármegyei település, ami már az ókorban is lakott volt, de mostanra teljesen eltűnt.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy a Somogy vármegyei Béndek - vagy ahogy többen ismerik, Béndekpuszta - már az ókorban is lakott település volt. Erre vezetett Észak-Itáliából a Duna felé tartó hadi út, aminek védelmére a rómaiak és az avarok is fegyvereseket telepítettek a környékre. Bár a honfoglalás idején még szlávok lakták, az évek során elmagyarosodtak. 1237-ben, az Árpád-korban említett meg először - ebből a korszakból is származik az a kora gótikus, egyhajós, keletelt templom is, aminek ma már csak a romjai találhatók meg az erdő mélyén.

Titokzatos magyar falura bukkantak az Indiai-Óceán közepén? Hungama rejtélyes története mindenkit lázban tart
Olvass tovább...
Béndek több nemesi család birtokában is volt, sokáig jobbágyfaluként funkcionált. A magyar falu először 1590-ben, a török időkben semmisült meg. Mikor jött az ellenség, a falu nép bemenekült a templomba, amit aztán rájuk gyújtottak. Béndekpuszta ezután elnéptelenedett, és egészen a 18. század első harmadáig lakatlan volt. Ezt követően jobbágyokat telepítettek a környékre, hogy műveljék a földeket és az erdőket. Abban az időben két család (a Jankovics és a Lengyel család) osztozott a falun, éppen ezért két néven, Kis-Béndek és Nagy-Béndek néven emlegették.
Mikor a magyar falu gróf Nicky Emmánuel tulajdonába került valamikot a 19. század második felében, nagyjából 300-an lakták Béndekpusztát. Ez a család építette ide a temetőt és a klasszicista stílusú templomot is - mára csak ezek a részei lelhetők fel az erdőben az egykor virágzó faluból.
A második világháború után téeszcsé, posta, és bolt is működött a faluban, aztán szépen lassan elindult a teljes elnéptelenedés útjára. Lebontották mindkét kastélyát, majd 1965-ben az iskoláját is bezárták. Ezután az itt élők többsége elköltözött a Somogy vármegyei Hácsra; az utolsó lakó 1983-ban hagyta el Béndeket.
Ha ma fel akarnánk kutatni, akkor mélyen be kell ásnunk magunkat az erdőbe, hiszen az elmúlt 40 évben a természet teljesen visszafoglalta a területet, és már csak az említett templomromot, valamint a temetőt találhatjuk meg. Béndek - vagy Béndekpuszta - egyike azoknak az eltűnt magyar falvaknak, amiknek nagy, régmúltba visszanyúló, de szomorú története van.
