promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vajon kitalálod Gáspár Bea kedvenc karácsonyi menüjét? Recepttel mutatjuk a Hal a tortán háziasszonyának imádott ünnepi fogásait
Borítókép:  TV2 Play
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Magyarország Gáspár Beáját nincs olyan, aki ne ismerné kis hazánkban. Bea asszonyt mostanság a Hal a tortánban láthatjuk, ahol műsorvezetői feladatokat lát el, ami egyébként közel áll hozzá, hiszen egyaránt imád főzni és szerepelni is. Mutatjuk, melyek a kedvenc karácsonyi fogásai, amelyeket akár te is elkészíthetsz az ünnepek alatt.

Egy ország ismerhette meg Győzikét a 2005-ben debütáló Győzike Show-ban, bár a nagyszájú közszereplő már korábban, az 1990-es évek végén is feltűnt a Romantic együttes frontembereként. A reality nézettsége minden várakozást felülmúlt: volt olyan is, amikor döbbenetes belegondolni, de 2,3 millió magyar ember nézte az RTL-en a roma család mindennapjait.

A produkció rendkívül megosztónak bizonyult. Egyesek utálták, mások imádták, a célját viszont elérte a kereskedelmi televízió, méghozzá azt, hogy rengeteg embert érdekelt a műsor. Botrányos volt, hangos, megjátszott balhékkal teletűzdelt, ezzel együtt pedig rendkívül szórakoztató. A trash kultúra ezekben az években bontogatta szárnyait, megjelent a Mónika Show, a Balázs Show és a Big Brother mellett a Való Világ is.

A műsorban Győzike mellett megismerhettük két lányát, Evelint és Virágot, és persze hűséges és rátermett feleségét, Bea asszonyt. Bea mindig is imádott főzni és a konyhában tevékenykedni, többször szerepelt már a Hal a tortánban, illetve a műsor megújult kiadásában háziasszonyi feladatokat is ellát.

A Nosalty megkérdezte Beát, hogyan viszonyul a karácsonyhoz.

Hogy szeretem-e a karácsonyt? Hát... kiskoromban imádtam, de felnőtt koromban annyira nem. Van egy nagyfokú presszió, hogy nagyon sokféle ételt kell készíteni, nagyon sokat kell a konyhában lenni... És ha senki nincs, aki segít elpakolni, akkor hullafáradtan karácsonyozni nem jó. Én azóta szeretem az ünnepeket, mióta külföldön töltjük. Nincsen az a nyomás, hogy szuper-e egy ajándék, vagy nem, csak elutazunk távol a stressztől, és azt imádom"

- nyilatkozta Bea a receptoldalnak. 

Kiderült emellett az is, hogy melyek a kedvenc karácsonyi ételei. 

Először is, a klasszikus halászlé.

[[1]]

Forrás: Nosalty

Főételnek diós bundában sült hal paradicsomos zöldségkörettel következik, desszertnek pedig a Gáspár Bea féle mézes krémes.

Jó főzőcskézést kívánunk!

[[c2]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás