promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Prostitúció és marihuána: így néz ki a vörös fényben izzó városnegyed, ahol legálisak a bűnös élvezetek
Borítókép:  Illusztráció / Pixabay
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kevés annyira mágikus helyen jártam életem során, mint Amszterdam, ezen belül pedig a Vörös lámpás negyed. A bűnös élvezetek legalitásáról híres, és arról, hogy majdnem mindent szabad, így talán furcsán hat majd az a kontraszt, hogy tapasztalataim szerint az egyik legbarátságosabb hely a bolygón.

Nyugi, nem Wikipédia-percektől lesz tűzdelt a cikk, de azért ejtsünk egy könnyed történelmi visszatekintést. A Vörös lámpás negyed a kb. 800 éves holland főváros, Amszterdam kulcsfontosságú pontja, és a világ egyik legtöbbet látogatott turistalátványossága. Története visszanyúlik egészen a város alapításáig.

A más néven De Wallen főként arról híres, hogy esténként vörös fényben izzik, és a szexmunkások, prostituáltak a kirakatokból édesgetik, vizslatják az embereket. Ott ez olyannyira megszokott, mint Budapesten a sütik egy cukrászda kirakatában. Maga a negyed egyáltalán nem nagy, csupán annak érződik: kb. 1 négyzetkilométert ölel fel.

Hemzseg az erotikához és pornográfiához kapcsolódó múzeumokkal, találhatunk sztriptízbárokat, peep show központokat, és természetesen szexshopokat is. Az úgynevezett Coffee shopokból sem szenved hiányt a De Wallen, ahol békében szívják a marihuánát a turisták és a lakosok, vagy fogyasztanak el egy úgynevezett „űrsütit." Ha egy picit elvesznél a hangulatban, tekintsd meg az alábbi videót:

A már említett vörösben izzó fények a 19. századra eredeztethetőek, így kívánták beédesgetni magukhoz a hölgyek a potenciális kuncsaftokat. Manapság az esti fényekben, az amszterdami csatornák mellett mesebeli és különleges látványt nyújt a város képe. A prostitúció 2000 óta legális Amszterdamban, hiszen a holland kormány több autonómiát szeretett volna biztosítani a szexmunkásoknak, illetve csökkenteni kívánták a bűncselekmények számát. Ezzel egyetemben a marihuána 1976 óta legális, amelynek példáját szép lassan egyre több nyugati ország követi.

De vajon egy félelmetes, koszos, bűnnel teli negyedről van szó?

Számomra ennek a kérdésnek a megválaszolása jelentette a legnagyobb meglepetést. Esténként érdemes óriási tömegekre készülni - Sziget Fesztivál mértékekre gondolok -, olyannyira, hogy sok esetben a sétálóutca egyirányú, tehát ha visszamennél pár métert, mert megtetszett egy kocsma, tenned kell egy újabb kört.

A rendőrök észrevétlenül, de megnyugtató biztonságot adó jelenléttel felügyelik a városrészt, így a legnagyobb ámulatomra egy rendezett, kulturált miliőbe csöppentem. Hiába ihat, szívhat, gombázhat, látogathat el lányokhoz az ember, németesen patent a rend, a hollandok pedig elképesztően barátságosan viselkednek a turistákkal. Talán pont azért, mert itt senkinek nem kell elfojtani a másságát, a vágyait, vagy nem kell gátlásokba burkolóznia, és szórakozhat úgy, ahogy kedve tartja, elkerüli a deviáns viselkedés az utcákat.


Fotó: Promotions.hu

A beülős helyek, pubok egytől-egyig fantasztikus hangulatúak, jellemzően fa borítással, stílusos festményekkel és ütős zenével, meg persze mosolygós csaposokkal. Az éjszakai fényben felfedezni a környező utcákat és a város központi részeit szinte megbabonázó élmény, amit bárkinek szívből tudok ajánlani.

Néha picit szürreális látvány, ahogy a kirakatban álló szexmunkások mellett sétál, sodródik a tömeg, tűzdelve családosokkal, gyerekekkel, de talán ez a tény is remekül mutatja, hogy egy befogadó, tisztelettudó, de emellett varázslatos hangulattal szolgálja ki a város az arra tévedőket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás