promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Miért van lila tehén a Milka-csokik csomagolásán?
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Miért pont lila?

Milka Svájcból jön, az eredettörténete pedig 1826-ban kezdődik Philippe Suchard csokiműhelyében, ő volt az, aki elkezdte gyártani saját csokiját. Rövid időn belül az egyik legismertebb csokigyártó lett, de az ő terméke még nem tartalmazott tejet. Ezt Daniel Peter adta hozzá, így született meg a ma is ismert tejcsokoládé. Ő Bludenzben, 1887-ben alapította meg a gyárát, amely ma a Milka-múzeumnak is helyet ad.

A Milka név pedig a tej (Milch) és a kakaó (Kakao) szavak összevegyítésével keletkezett.

A lila tehén először 1972-ben jelenik meg, míg a lila szín már az 1901-es csoki csomagolásán is feltűnik. A tehén ugyan már ekkor is szerepelt a papíron, de még fekete-fehérre volt színezve.

A lila tehén a Young&Rubicam reklámügynökség ötlete volt. A grafikai munkában egy hazánkfia, Szabó Sándor, orosházi születésű reklámgrafikus is részt vett. A Körutazások Blog bejegyzése szerint a lila tehén ötlete annak is köszönhető volt, hogy a marketingesek a Milka-gyárban járva szinte elképedtek azon, hogy minden lila volt, a gépek, és a dolgozók köpenyei is.

(via Körutazások Blog)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás