promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Végleg eltűnik a Meki Happy Meal menüje?
Borítókép:  Profimedia
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A McDonald’s nem készül drasztikus változásra, csak környezetbaráttá akarja tenni a játékokat.

Mostanság volt néhány kisebb-nagyobb botrány a McDonald’s körül, de ezt a világ egyik legnagyobb méretű étteremhálózatának mindig be kell kalkulálnia. A cég továbbra is igyekszik mindenhol azt a színvonalat kínálni, amit megszokhattunk tőlük.

Közben egyre zöldebb lesz a Meki, és valamilyen szinten muszáj is nekik. Igazából sosem a legtöbb fogyasztóval volt a gond, aki mondjuk felelőtlenségből megvett egy műanyag zacskót, mert elfelejtett bevásárlótáskát vinni, hanem az óriási cégekkel.

Gondoljunk bele, hogy a McDonald’s csak a brit piacon 1,8 millió szívószálat használt el napi szinten. Szép lassan mindenkinek hozzá kellett szoknia a papír szívószálhoz, akármennyire is lázadoztak ellene az angolok.

A Mekis Happy Meal is változik, ami természetesen nem fog eltűnni. Hogyan is tűnhetne, amikor a gyerekek többsége a sajtburger mellett a játék miatt könyörgi ki a szülőknek, hogy menjenek be az étterembe.

A cég bejelentette, hogy a Happy Meal játékai is környezetbaráttá fognak válni, mert szinte teljesen vissza akarják szorítani a műanyag felhasználást.

Jenny McColloch, a cégfenntarthatósági vezetője is látja, hogy tenni kell a bolygónk védelméért. Attól persze, hogy a játékokat megújuló, újrahasznosított vagy tanúsított alapanyagokól hozzák létre, nem lesznek gagyik a Meki szerint, vagyis továbbra is szórakoztatóak maradnak.

A McDonald’s 1979-ben vezette be a Happy Meal játékokat, és azóta is töretlen a népszerűségük.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás