promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mestercukrász: volt olyan versenyző, akinek az egész ételét a kukába dobta volna a zsűri
Borítókép:  RTL offical
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Elindult az édesszájú Konyhafőnök döntős hete, ahol egy versenyzőtől már el is kellett köszönünk.

Elindult a Mestercukrász döntős hete, és bizony jót fog tenni a műsor nézettségének, hogy véget ért a labdarúgó-Európa-bajnokság. Aki eddig ezért nem követte a műsort, az a fináléig lehet fog magának olyan versenyzőt találni, aki szimpatikus lesz neki.

A séfkabát átvétele A Konyhafőnökben is érzelmes pillanat, de a versenyzők tudják, hogy nem sokáig örülhetnek, mivel utána tennie is kell azért, hogy az rajtuk maradhasson. Az első feladatban olyan különleges desszertet kellett létrehozniuk a döntősöknek az arany és luxus látványvilágát felhasználva, amivel el tudják varázsolni a zsűrit.

A legjobb az első körben Nina lett, így a második feladat előtt ő hátráltathatott valakit, de előnyt már nem kapott a döntős héten. A lány rögtön revansot vett a péntek miatt, és Verusnak adta a nehezítést, aki így nem nézhette végig, hogyan készül a második feladat legtechnikásabb eleme, a karamellkupola.

Verus lehet nem volt jelen a karamellkupola elkészítésénél, de trükkösen kifigyelte, mik a lépések, és azért Joci séftől is kapott egy kis segítséget.

Bár már a sütés során kiderült, hogy Nina véletlenül felcserélt két alapanyagot, mégis kitálalta az elrontott krémet a zsűrinek. Ennek nyilvánvalóan nem lett jó vége a kóstolásnál.

Nina így a veszélyzónába került Ádámmal együtt, és egyiküknek máris le kellett vennie a séfkabátot

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás