promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Konyhafőnök: Orsit megszállta valami, még Rácz Jenő is ledöbbent
Borítókép:  RTL offical
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Pedig ha Szeghalmi Orsi előveszi a szemét énjét, akkor ki tudta volna ejteni Szonját a versenyből, de valami egészen más történt.

Aki nézi A Konyhafőnök aktuális szezonját, az tud az Orsi és Szonja közti feszültségről, ami erősen elfajult a végére. Először azt hitte az ember, hogy csitulni fog a dolog, de a kisebb harcokból háború lett. A békülés végül olyan volt, mintha Hollywoodban írták volna.

Az egész úgy kezdődött, hogy Szonja elkezdett összeomlani. Mindenki kapott valami hátráltatást a „szerencsekerék” kihívásban, aminél ugyebár semmi szerencsés nincs a keréken. Szonja a 10 perc kispadot pörgette ki, tehát addig semmihez se tudott kezdeni a pultjánál. Fördős Zé jófej volt, vitt neki kávét, beszélgettek, de Szonja nem is gondolta, hogy utána a pokol vár rá. A tányérját elrontotta, ami után jött a teljes szétesés.

A zsűri döntése szerint az első kihívásban Martina volt a legjobb. A piros kötényes lány az elismerés mellé felmehetett a galériára is. Miután a zsűri kiosztotta a feladatot, érkezett a fekete leves, mert Martina hátráltathatott is valakit. Szerencsétlenül úgy jött ki a dolog, hogy egyszerre két embert is tudott a lépésével.

A hátráltatás az volt, hogy valakitől elvesznek tíz percet, akinek addig ott kell állnia valaki pultjánál, és segíteni verbálisan – már ha akar ugyebár. Martina taktikából Orsit és Szonját választotta ki erre. Azt várta, hogy a két lány egymásnak fog esni, de egyáltalán nem ez történt.

„Gyakorlatilag azt kell, hogy mondjam, hogy a tavalyi saját magamat láttam rajta. Amikor valami nem sikerül, amikor az ember elveszti az önbizalmát, és valahol legbelül feladja. Megmondom őszintén megsajnáltam, és azt mondtam, hogy most kell embernek lenni, mert tudom, milyen ez a helyzet”

- mondta Orsi, aki nem hátráltatta ezzel a riválisát, hanem segített neki, ráadásul úgy, hogy a lépésével bent tudta tartani a versenyben.

Volt egy versenyző, aki Szonjánál is jobban szétesett, és ez Gábor volt. Ezen a ponton mindketten feladták kicsit, de Gábor lélekben is.

Ahhoz, hogy Szonja ne kerüljön teljesen a padlóra, ahhoz bizony kellett Orsi. Ezért Rácz Jenő is megdicsérte. Elmondta neki, hogy elő kell vennie ezt az oldalát is, hogy győztesként kerülhessen ki ebből a versenyből. Lehet az ellenségekből végre barátok lettek, és Orsi talált magának egy szövetségest?

A séfkabátot végül Orsi, Szonja, Mengyi, Martina, Roland és Norbi veheti fel. Négy lány, két fiú, négy kék, és két piros kötényes van ott a döntős héten.

Lemaradtál valamelyik A Konyhafőnök hírről? Akkor kattints ide és szemezgess a cikkeink között!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás