promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Konyhafőnök kiesőjének a főzés mellett van egy egészen más szenvedélye is
Borítókép:  RTL offical
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rendhagyó volt a kék kötényesek elődöntőjének második napja, mivel János, és A Konyhafőnök egykori nyertese, Armando is visszatért.

A Konyhafőnök mellett fut egy afféle spin-off sorozat is, ami Dzsungeltúra Armandóval címmel az RTL Moston érhető el. A csatorna ezt is akarta népszerűsíteni egy kicsit, amikor meghívta Armandót és Jánost. Utóbbi halálra is rémült a kígyótól, ami Fördős Zé nyakában sziszegett.

Boginak az is volt az előnye, hogy használhatta a két egykori versenyzőt segítőként. A lelkésznő annyira meg volt illetődve Armandó miatt, hogy ez nem igazán jött össze neki. Mindennel együtt egy elfogadható tányért rakott össze, szóval nem került be a veszélyzónába. Könnyebb dolga volt, mint Rácz Jenőnek, akinek a robbanócukorkát és a rágógumit kellett beépítenie az ételébe.

Czutor Zoltán feleségének, Zsanettnek azonban abszolút nem mentek jól a dolgok, így a veszélyzónába került, és Norbival együtt kellett a zsűri elé állnia.

Az egyik előzetesben láthattuk, hogy Zsanett a harmadik elődöntős napon is össze fog omlani. Úgy tűnik nagyon mélyen érintette, hogy veszélyzónás volt, de ezt muszáj lesz valahogy maga mögött hagynia, ha bent akar maradni a versenyben.

Norbi közben a Reggeliben nyilatkozott a versenyről, és kiderült az is, hogy a főzés mellett van egy teljesen más szenvedélye is, ami egy olyan sport, ami Magyarországon is kezd egyre népszerűbb lenni. A videóból mindent megtudhattok.

Lemaradtál valamelyik A Konyhafőnök hírről? Akkor kattints ide és szemezgess a cikkeink között! 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás