promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagy Alexandra vitába szállt Sárközi Ákossal, majd összeomlott – videó
Borítókép:  RTL Klub offical
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagy harc ment A Konyhafőnök VIP-ben, ahol Nagy Alexandra ismét nem bírta a nyomást.

Folytatódtak a középdöntők A Konyhafőnök VIP-ben, ahol az első feladatban Nagy Alexandra volt az úgynevezett csapatvezető, vagyis a konyhafőnök. Sárközi Ákos odament a kék csapat pultjához segíteni, és leteremtette Alexandrát a rendetlenségért, aki azonnal mentegetőzött.

A Barátok közt sztárja visszaszólt, hogy nála nincsen semmilyen dzsuva, és ki is dobott egy alapanyagot a kukába, amiről a Michelin-csillagos séf még csak érdeklődött.

„Azt éreztem, hogy Ákos séf úrnak csalódást okoztam. Attól elkezdtem veszíteni a maréknyi kis hitemből, amit magamba vetettem”

- mondta Alexandra, aki utána el is sírta magát. A pontot megszerezték, de a színésznő mégsem volt büszke az elkészült ételekre.

A kékek azért is kapták meg azt a pontot, mert Varga Miki sem volt ura a helyzeteknek konyhafőnökként, így az ő 3-3 tányérjuk sokkal pocsékabbul sikerült. Szóval nem azon dőlt el a dolog, hogy ki volt a jobb, hanem azon, hogy ki volt a kevésbé rosszabb a kihívásban. Az azért feszült, de mégis vicces szituáció volt, amikor Pokorny Lia elkezdett ordítozni Mikivel.

A piros csapatot igazából tényleg Lia fogta össze, akinek Miki és Palya Bea is megköszönhette a végén, hogy sikerült elhalászniuk a pontot a második feladatban.

Az előzetesből kiderül, hogy Lia átvitt értelemben ismét ütni-vágni fogja a csapatát. De vajon Rácz Jenő kiben látja a nyertest, vagyis a nagybetűs konyhafőnököt?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás