promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hujber Feri és Feke Pali csapata tarolt A Konyhafőnök VIP-ben - videó
Borítókép:  RTL Klub offical
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rácz Jenő versenyzői nehezen találtak magukra, de aztán teljesen sarokba szorították a kék kötényeseket.

Elkezdődtek a középdöntők A konyhafőnök VIP-ben, ahol a két Michelin-csillagos zsűri összerakott csapatai néznek szembe egymással ezen a héten. A piros kötényesektől az első kört Oroszlán Szonja, Feke Pali és Hujber Feri kezdte, akiknek Nagy Alexandrával, Serbán Attilával, valamint Hódi Pamelával kellett megmérkőzniük, vagyis Sárközi Ákos kék kötényeseivel.

Az eleje nem ment könnyen, mert Hujber Feri túlságosan felpörgött, az meg nála tudjuk mit jelent: káoszt! Rácz Jenő igyekezett minél jobban lenyugtatni őt, de nem ment könnyen.

Végül Nagy Alexandráék annyira eltolták a desszertet, hogy az első pont a piros kötényeseknél landolt. Kimondhatjuk, hogy egyik csapat sem hozta a színvonalat, szóval a szerencsén múlott az egész. A kóstolást amúgy összekötötték egy lánybúcsúval, ahol a három zsűri beállt bartendernek. Már csak az 1988-as Tom Cruise hiányzott volna közülük a Koktél című filmből.

A második főzés ismét nem ment könnyen a kék kötényeseknek, ráadásul hátráltatva is voltak, mert Attilát ellophatta tőlük a piros csapat tíz percre. Attila annyira pörgött, hogy kétszer is elvágta a kezét, másodjára nagyon súlyosan.

A Feke Pali annyira le tudta nyugtatni Ferit és Szonját, hogy tökéletesen ment nekik a főzés a második feladatban. Rácz Jenő dicsérete mellett a második pont is az övék lett.

Hujber Feriék maradnak a konyhában, és ma este 20:40-től megmérkőznek a kék kötényesek második felével.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás