promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Antigua az a hely, ahol több rács van az ablakokon, mint turista – galéria
Borítókép:  Jurák Zsolt fotója.
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A koronavírus-járvány bizonytalan időre elnapolta utazásaimat, így most az elmúlt évtized legjobb pillanatait fogom feleleveníteni időről-időre. Jurák Zsolt vagyok és most egy kicsit más szemszögből folytatom a „Zsolt utazása” című rovatomat.

Előző írásomban még Mongóliában jártam, és ha már ott voltam, akkor Dzsingisz kán monumentális szobrát sem hagyhatta ki.

Most pedig váltsunk a Karib-térségre, azon belül is Antigua és Barbudára, ami egy  parányi, független közép-amerikai szigetország a Karib-tengeren.

Az államot három sziget alkotja, én Antiguában voltam, amit Kolumbusz Kristóf fedezte fel és nevezte el. Ennek része még Barbuda és Redonda.

A helyiek nagy hangsúlyt helyeznek a sziget természeti és helytörténeti értékeire, és azok megfelelő bemutatására. Több múzeum, tanösvény is van itt. A szigeteken augusztusban tartják meg a rabszolgaság eltörlésére emlékező karnevált.

Klasszikus értelemben túlzottan sok látnivaló a szigeten nem volt, viszont nagyon sok korabeli épület található, melyek helyreállítása még igencsak várat magára.

Madártávlatból gyönyörű szépek az öblök és a strandok. Remek kiránduló területeket találtam, és feltűnő, hogy nagyon sokan vitorláznak.

Ami egy kicsit zavart a sok ablakokon lévő rács – gondolom, hogy a közbiztonság nem lehet túlzottan jó. Azonban én ennek semmiféle jelét nem tapasztaltam abban a pár órában, ami alatt körbejártam a szigetet.

[[galeria]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás