promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Drasztikusat, de szükségeset lépett a Ryanair
Borítókép:  PAUL FAITH / AFP
Gasztro & Utazás
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Ryanair vezetősége úgy döntött, március 24-től – néhány feltétlenül szükségesen kívül – minden járatát felfüggeszti. A Wizz Air is közel a teljes leálláshoz.

A koronavírus-járvány az élet minden területére hatással van. Nem kivétel ez alól az utazás sem. Ahogy egyre több ország hozott, egyre szigorúbb intézkedéséket, így csökkentette járatainak számát például a Wizz Air. Most azonban az ír fapados légitársaság, a Ryanair döntött úgy, 

hogy március 24-től Írország és Anglia közötti, illetve néhány feltétlenül szükséges járatától eltekintve minden járatát felfüggeszti

– írja az Utazómajom.

A közlemény szerint a cég törekszik arra, hogy segítsen a külföldön rekedt emberek hazaszállításában, egyúttal szerepet kíván vállalni az egészségügyi felszerelések szállításában is.

A Wizz Air is hasonló cipőben jár: járatainak nyolcvanöt százaléka már nem közlekedik, sőt – ahogy a Forbes jelzi – reális esély van a teljes leáállásra. A légitársaság már csak három országból indít járatokat (Magyarország, Románia és Bulgária), bár a magyar bázisok közül Debrecen március 24-én leáll. A cég emellett költségcsökkentő intézkedéseket is bevezett.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás